Gálfalvay Hilda

BAB_3218_c

 
 
 
Fotós életem a ’70-es évek elején kezdődött, majd több évtizedes kihagyás után újra a képkészítés felé sodródtam. Kirándulásaim során igyekeztem minden, számomra érdekes témát megörökíteni. Ez többnyire táj-, virág- és épületfotókat jelentett. A családom és barátaim biztatására jelentkeztem a Szentesi Fotókör által 2011-ben indított kezdő, majd az azt követő haladó fotóiskolába. Ezután váltam a fotókör tagjává, ahol további folyamatos tanulás várt rám.
 
A virágok fotózásától eljutottam az igényesebb látásmódhoz és a részletekben rejlő szépség, izgalmasság megörökítéséhez. Nagyon sokat köszönhetek a fotókör vezetőjének – Nagy Istvánnak – és a fotókör tagjainak, akik sokban segítették fejlődésemet.
 
A digitális technika nagyon vonzó számomra, mert így sok képből tudom kiválasztani a legjobbakat. Több fotókiállításon részt vettem, szeretem megmutatni fotóimon keresztül az én világomat. Egy-egy téma kiválasztása után izgalommal és nagy érdeklődéssel fogok hozzá a feladat megvalósításához. Olyan fotókat szeretnék készíteni, melyek gyönyörködtetnek, de egyben gondolkodásra is  késztetnek.