Aktfotó Biennálé megnyitó 2015

XVIII. Szentesi Aktfotó Biennálé – a testkultúránkért!

Bizony, nagykorúvá érett az ország egyik legrangosabb fotográfiai eseménye, a Szentesi Aktfotó Biennálé. Az úttörő ’83-as kezdeményezés óta kétévente egy komoly seregszemlén vehetnek részt a fotográfia e kimagaslóan igényes ágának művelői.
A Tokácsli Galéria falain sorakozó alkotásokat neves zsűri válogatta: az aktuális kollekció 90 képből áll – hűen az eddig megszokottakhoz. Modernségével, az újszerűség keresésével mégis iránymutató lett az idei tárlat anyaga.
A megnyitóra érkező fotósok, műkedvelők népes tábora töltötte be a Galériát. A fotóművészet ünnepének is beillő rendezvényen köszöntőt mondott Szirbik Imre, Szentes város polgármestere. Kruzslicz Pál, az esemény egyik ötletgazdája, köszöntőjében kiemelte: „az igazán jó fotós nem azt látja, amit egy átlag nézelődő érzékel egy-egy témából. Ez az állítás tízszeresen igaz, ha az emberi test a megörökítendő valóság. (…) Azt már nem is kell hangsúlyozni, hogy a hazai aktfotó-művészettörténetet is >>írják<< a szentesi pályázat alkotói.” A zsűri képviseletében Balla András fotóművész szintén megtisztelte jelenlétével a megnyitót. Rövid beszédében elmondta: „az emberi agy olyan, mint az ejtőernyő: csak kinyitva működik”.
Szerencsére, ma már lényegesen jobb az aktfotográfia elfogadottsága, mint eddig – vallják a legrutinosabb fotográfusok. Ám Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a testkultúra. Meggyőződéssel hisszük: minden ilyen program közelebb hozza az átlagos, laikus szemlélőt ahhoz, hogy gondolkodásmódja, a Biennáléval egyetemben, ugyanúgy „felnőtté érjen”.

Sarusi István

A kiállítás megnyitón készült filmeket itt lehet megnézni: Szentes TV filmje: Kurca TV filmje:

A képeket készítette: Albert Béla

A kiállításnak Szentesen a Tokácsli Galériában 2015. június 7-én vasárnap 15:00 órakor van a megnyitója.

 

Aktfotó Biennálé plakát 2015Akt meghívó Szentesre 2015 k