“SZEM” fotókiállítás 2012

“SZEM”

Kedves Fotósok! Megtörtént a zsűrizése a „SZEM” fotópályázatnak.

A weboldalra feltöltött 52 szerző 301 képét Lennert Géza (Újvidék), Seres Géza (Debrecen), Szabó Béla (Öttevény), Szőke János (Szeged) fotóművészek bírálták el két fordulóban. A négy zsűritag a zsűrizés során kiállításra elfogadom (X) jelzéssel jelölték be a képeket. Amit nagyon szerettek volna a kiállításon látni 2-3 alkotást, azokat (védett) jelzéssel is elláthatták, hogy biztosan ne essen ki a kiállítandó képanyagból. Így lettek 4, 3, 2, 1, 0 szavazatos képek. Négy szavazatot kapott 6 kép, 3 szavazatot kapott 25 kép és 2 szavazatot kapott 63 kép, ez összesen 93 képet jelentett. Mi összesen 60 képet tudunk kirakni, ezért a 2 szavazattal rendelkező képeket elküldtük újból a zsűritagoknak, hogy 1-10-ig pontozva a képeket hozzanak döntést róluk. A döntésüket összesítettük és a 25 pontnál meghúzva a határt a kiállítási anyag 57 képből fog állni. A kiállításra el lett fogadva 27 szerző 57 alkotása. A végeredménynél a névsor táblázatban a fekete számok az első körben elért 4 és 3 szavazatot jelentik, a kék számok pedig a második zsűrizésre került 2 szavazatos képek összes pontszámát jelentik. A levélhez mellékelt táblázatból mindenki keresse ki a saját alkotásait, a képek még a weboldalon megtalálhatók, azonosíthatók.

A tárlathoz a papírra levilágított, vagy nyomtatott legalább A4 méretű, de 30×40 cm-nél nem nagyobb képeiket legkésőbb december 10-ig küldjék el nekünk. Szerző nevét és a kép címét írják rá a fotó hátoldalára. Postacím: Szentesi Fotókör 6600 Szentes, Tóth J. u 10-14. A kiállításra a képeket feltesszük az 50×70 cm méretű fekete kartonra és kirakjuk a képcímeket is.

Az Önök képeiből a kiállítást december 14-én, pénteken 18.00 órakor nyitjuk  meg Szentesen a Művelődési és Ifjúsági Házban (Tóth J. u. 10-14.). Mivel a zsűritagok csak egy kis felbontású digitális képet láttak, ezért őket nem kértük meg a fotók és az alkotók díjazására. A tárlat képeit a megnyitó előtt és közben fogjuk a megjelent fotósok, fotóművészek közönségszavazata alapján értékelni. Mindenki javasolhat egy képet díjazásra, (saját képre nem szavazhat) ezeket összesítve jön ki a végeredmény, amit ott a helyszínen ismertetünk és az 1-3 helyezett alkotónak átadjuk a szerény díjakat. Mivel ezt a kiállítás egy internetes, weboldalas műhelymunkaként csináltuk meg, ezért jó lenne, ha minél több alkotó megjelenne a megnyitón, a képanyagot át tudnánk beszélni és közösen értékelnénk a létrejött tárlatot.

Várjuk a kiállításhoz az alkotásaikat a megjelölt időpontig.  A tárlat január 25-ig látogatható.

A zsűrizés eredménye:  http://www.szentesinfo.hu/fotokor/palyazatok/szemtablazata.xls


A kiállítás katalógusa:  http://www.szentesinfo.hu/fotokor/palyazatok/szemkatalogus2012.pdf


Kedves Fotósok, fotóklub vezetők!

Szentesen egy sok fős beszélgetés ötlete alapján felkérnénk a közelünkben lévő fotóklubotokat, fotósokat egy közös tematikus kiállításban történő részvételre. (Baja, Békéscsaba, Debrecen, Gyula, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Szeged,  Szolnok, Szentes településekre gondoltunk.)

A közös kiállításunkat kizárólag egy témakörben készített új képekből állítanánk össze.

Több fotókörrel és fotóssal megbeszélve a közös témakör a: ” SZEM ”

Ebben a szélesen is értelmezhető témakörben kellene mindenkinek az új képeket elkészíteni. Nem csak emberi és állati szemet lehet fényképezni, hanem átvitt értelemben is várunk képeket. Ez egy kicsit a művészi képalkotásra is készteti a programban résztvevő alkotókat.

600 képpont felbontású fájlnévvel ellátott alkotásokat folyamatosan feltöltenénk a weboldalunkra, hogy előzetesen mindenki megnézhesse az összes elkészült képet. Az összes feltöltött képből választanánk ki a kiállítási anyagot közös értékeléssel. A képeket Marton Ferencnek, vagy nekem kellene elküldeni. ( kepvadasz70@gmail.com és nagyistvan@szentes.hu )

Ehhez legalább 3-8 fotóklubnak a minőségi képeire lenne szükség. A kiállítás megnyitó 2012. decemberében lenne, a tárlat egy hónapig lesz kiállítva.

A fotókiállítás nem digitális lesz! A képeket azért kérnénk előre a weboldalra, mert ezt nem egy hagyományos fotópályázatnak szánjuk, hanem egy komoly műhelymunkának. A fotóstársak elkészített képeit meg lehet előzetesen nézni egy internetes oldalon, ez arra késztet mindenkit, hogy esetleg azoknál jobb alkotásokat hozzon létre.

Az összes feltöltött képet átnézve lenne egy előzsűrizés szintén közösen. A kiválasztott képekből állítanánk össze a végső kiállítást, mindenki lenagyítaná, vagy elkészítené a saját kiválasztott fotóját, ezekből egy végső zsűrivel állítanánk össze a képanyagot a kiállításhoz.

Itt a műhelymunka lenne a hangsúlyos, a közös témakörben egymás alkotásainak megtekintésével.

Hagyományos pályázatot erre még nem akartunk kiírni, ennek a tapasztalatai döntik majd el a jövőjét. (Sajnos ebben benne van az is, hogy 3 alkotó 10 képe jön majd össze.)

A maximum 60 db kiállítási képet együtt válogatnánk, értékelnénk, azaz zsűriznénk, ezzel kialakulhatna egy szorosabb együttműködés az alkotócsoportok között. (Akár közös képértékelő foglalkozásokat is lehetne tartani néha.) A kész kiállítási anyagot jó lenne máshol is bemutatni, ehhez kiállítótereket keresünk.

Kérek mindenkit, hogy tájékoztassa az alkotócsoportját a felhívásunkról, a levelem továbbítsátok fotós ismerőseiteknek!

Kérem, jelentkezzenek a képeikkel a közös fotókiállításban történő munkára.

További tájékoztatás a fotókörünk veboldalán lesz:

http://www.szentesinfo.hu/fotokor/palyazatok-2/kozos-fotokiallitas-2012

Üdvözlettel a Szentesi Fotókör