XVII. SZENTESI AKTFOTÓ BIENNÁLÉ zsűrizése

Kétévente Szentes az aktfotográfia fővárosa

– Addig, amíg ember él, emberábrázolás is lesz, tehát úgy vélem: az akt biztosan nem megy ki a divatból – fogalmazott Jung Zseni fotóművész a 17. Szentesi Aktfotó Biennálé zsűrizésén. A kétévente megrendezett tárlatra 63 magyarországi és külföldi szerző 390 alkotását küldte be, ezek közül választotta ki a háromtagú zsűri – Jung Zseni, Kovács Melinda és Wagner Ferenc fotóművész – a kiállításra szánt 90-et.

Az ítészek nagyon szigorúan válogatták ki az anyagot, mondta a Szentesi Fotókör vezetője, Nagy István. – Arra törekedtek, hogy a legszebb művek maradjanak benn, azok a fotók, amelyek különlegesek, és felhívják magukra a figyelmet – árulta el.

– Nehéz dolgunk volt. A benyomások alapján zsűrizek, azt nézem, mit üzen a kép, valamint, hogy ezt hogyan fogta meg a szerző – tette hozzá Wagner Ferenc.

A szervező klub kiemelkedően szerepelt. A tagjai közül Kozma Anita különdíjas lett, de Nagy István, a kiskunfélegyházi Albert Béla, a mindszenti Marton Ferenc és a csongrádi Német Gabriella képeit is kiállításra alkalmasnak találta a zsűri. A tárlatot június 8-án 15 órakor nyitják meg a szentesi Tokácsli Galériában.

Králik Emese Szentesi Fotókör

A fotókiállítás anyagának a zsűrizésén két helyi TV stáb is készített felvételt. A filmeken látható a zsűrizés előtti képanyag és beszélgetés a három zsűritaggal is.