Jászkun Fotóklub kiállítása – 2015. január

Alig indult el az új év, máris kiállítással indítottunk a Galéria Kévézó kiállítórészén január 5-én, ahol a 35 éves Jászkun Fotókör tagjai hozták el fotóikat a közönségnek.

A kiállítást a fotókörünk vezetője Nagy István illetve a szolnokiak vezetője Csidér Bálint ajánlotta a megjeleteknek.

A ma is működő Jászkun Fotóklub 1980-ban alakult Szolnokon a Művelődési központban. Az elmúlt évtizedekben kialakult egy törzsgárda a klubban, de az évek során új klubtagok is csatlakoztak az alkotó csoporthoz, így most 24 tagú a társaság. A kezdetektől sok szakmai sikerben volt része a fotóklubnak, mára már több kitüntetett tagja van az alkotócsoportnak.

Fő rendezvényük a Jászkun Fotószalon, ezen kívül évente 4-5 kiállítást is szerveznek. Kapcsolatot ápolnak hazai és külföldi fotós közösségekkel is, ezek közül a Nagybányai Fotóklub a legfontosabb.

A kiállításon képeikkel bemutatkoztak: Csidér Bálint, Csendes Edit, Garamszegi Krisztina, Hídvégi Péter, Kiss László, Nagy László, Riesmayer József, Stenczner Anikó, Téglás Béla

 

A megnyitó után a Művelődési és Ifjúsági Házban további képeivel mutatkozott be az alkotócsoport a szentesi közönségnek és beszélgetni lehetett a megjelent fotóklub tagokkal.

 

Marton Ferenc

fotók: Albert Béla

8737 8741 8747 8753 8756 8760 8767 8779 8782 ABF_8787 ABF_8788 ABF_8794 ABF_8801 ABF_8804 ABF_8811 ABF_8815 ABF_8817 ABF_8819 ABF_8829