Dorde Vukicevic kiállítása 2011. 05.

Ebben a hónapban Dorde Vukicevic Újvidéki fotóművész akt képeiből rendezett kiállítást tekinthették meg az arra látogatók.

A kiállítás május 2-án 17.30-kor nyílt meg, ahol megjelentek az a fotós barátai Újvidékről, a Kecskeméti Fotókör tagjai, a kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókör tagjai, valamint a fotókörünk tagjai.

Dorde Vukicevic fotográfiai indíttatása fényképész édesanyjától ered. Az első digitális gépét 1992-ben vette, ekkor kötelezte el magát végleg a fotográfia mellett.  A Fotoklub Novi Sad (Újvidéki Fotóklub) tagja, több szerbiai és nemzetközi csoportos kiállítás résztvevője, illetve díjazottja.

Elhívatott fotós a női test szépségének művészi ábrázolása iránt, saját fotós műhelyében készíti alkotásai nagyrészét.

Ebben az évben három önálló kiállítást rendezett Uziceban, Belgrádban és Újvidéken, most pedig Szentesen mutatta be fotóit.

Marton Ferenc
fotók: Albert Béla

Pár pillanatkép a megnyitóról

جت بت سایت شرط بندی یک بت سایت یک بت mafbet بت فیدو بت یک بورس سایت شرط بندی برو بت سایت شرط بندی و بازی آنلاین معتبر شانس بازی آنلاین شیر بت جت بت فارسی betbal jetbet megapari بت اپلیکیشن جت بت سیب بت اپلیکیشن سیب بت اپلیکیشن حکم آی آر توتو سایت شرط بندی bet404 بت ۴۰۴ بت ۳۰۳ بازی انفجار وان ایکس بت اپلیکیشن شرط بندی بت دانلود برنامه شرط بندی دانلود برنامه ریتزو بت