XIV. Aktfotó Kiállítás 2007.
Negyedszázadnyi testbeszéd!
Képmutatás lenne azt állítani, hogy nem vagyok büszke az aktfotó pályázatra és a legjobbak kiállítására. Látható, hogy a szentesi intézmény munkatársai és fotókörös barátaink megszerették a bemutatókat. A városban élők közül sokan művészeti értékként-rangként emlegetik az aktfotósok seregszemléjét és vélhetően nem képmutatásból.
A képmutatás vágya, a legszebb felmutatása ösztönzi a nagyszámú fotóst: kétévente képet küldeni, ott lenni a pályázaton. A kiállításon szerepelni és a szentesi tárlaton rangot jelent díjat átvenni. Több száz alkotó, több ezer műve szerepelt az elmúlt 25 évben a zsűri előtt. A képek százait csodálhatták meg az érdeklődők és a szerzők, nem csak a képbemutatás örömét érezhették meg, hanem az aktfotózás nehézségeit is átélhették.
Képmutatásból csak ritkán beszélünk a fotókon szereplő modellekről. Pedig a szerzők látásmódján túl, ők a legfontosabb szereplők a tárlatokon. Testük ugyan visszatükrözi a képkészítő látásmódját, de nélkülük nem lenne aktfotó és a szentesi kiállítás nem vállalkozhatna a képek bemutatására.
Képmutatás nélkül vállalták a szentesi tárlat látogatói, hogy megtekintik a kiállítást és jó hírét viszik az alföldi kisváros fotó-életének. Sok ezren látták az elmúlt huszonöt évben megrendezett, tizenhárom pályázatból kiválasztott fotók százait. Vitték a jó hírét a műfaj országos hírű akt-kép-mutogatóinak.
A szervezők remélik, hogy negyedszázad alatt Szentes az aktfotózás végvárából, a legnehezebb fotókészítés, fővárosává nőtte ki magát. Abban is reménykedünk: ezt állítani ma már nem képmutatás.
Köszönet érte a fotósoknak, a nézőknek, a modelleknek, a rendezőknek és a támogatóknak! Nélkülük csak üres képmutogatás lenne a tizennegyedik országos aktfotó kiállítás!